Foci VB 2010 Dél-Afrika

Ez a honlap a 2010-es Dél-Afrikai labdarúgó világbajnoksággal foglakozik. Az oldal állandó szerkesztés alatt van!

Dél-Afrika

A Bafana Bafana meghatározó tagja mind Afrikának, mind az afrikai labdarúgásnak. A VB előtt azonban, bár otthon szerepelhetnek, nem tűnnek veszélyesnek és vért kell izzadniuk, amennyiben nem akarnak ideje korán "haza utazni".

 

Valóban nem hazudunk, ha azt mondjuk: Dél-Afrika a Fekete kontinens egyik meghatározó tagja. Hiszen 14 éve, nem olyan régen megnyerték az ANK-t (éppen hazai pályán), a franciaországi és az ázsiai világbajnokságra is kijutottak, most pedig ők rendezik a tornát, és ezekre a mondatokra építkezve egy kis túlzással bárki rávágná, hogy a kontinensének első világbajnoka lehet ez a csapat. Ám nem így van ez. A Bafana Bafana a 90. hely körül foglal helyet a világranglistán, nincs igazán nagy név a csapatban, a keret nagy része hazája bajnokságában edződik és fiatalok, azaz tapasztalatlanok. Persze, láttunk már kis csapatot vb-n robbantani, és ugye ez a csapat hazai pályán lesz, ráadásul a tapasztalt brazil szakvezető, Carlos Alberto Parreira a szövetségi kapitány, de mégis, csak lélekben vehetik fel a harcot a többiekkel. De azért első számú céljuk, a csoportból való továbbjutás meglehet, hisz egy Mexikó, Uruguay, Franciaország nem lebecsülendő ellenfél ugyan, de ellenük mégis csak több esélyük van, mint mondjuk Brazília vagy Spanyolország ellen.

 

 

Akik pályára léphetnek
Kapusok: Itumeleng Khune (Kaizer Chiefs), Moeneeb Josephs (Orlando Pirates), Shu-Aib Walters (Maritzburg United), Rowen Fernandez (Arminia Bielefeld)
Hátvédek: Matthew Booth (Mamelodi Sundowns),Bevan Fransman (Maccabi Netanya), Siboniso Gaxa (Mamelodi Sundowns), Innocent Mdledle (Mamelodi Sundowns), Bongani Khumalo (SuperSport United), Tsepo Masilela (Maccabi Haifa), Aaron Mokoena (Portsmouth), Bryce Moon (PAOK), Anele Ngcongca (Racing Genk), Siyabonga Sangweni (Golden Arrows), Lucas Thwala (Orlando Pirates
Középpályások: Surprise Moriri (Mamelodi Sundowns), Franklin Cale (Mamelodi Sundowns), Lance Davids (Ajax Cape Town), Kagisho Dikgacoi (Fulham), Andile Jali (Orlando Pirates), Teko Modise (Orlando Pirates), Reneilwe Letsholonyane (Kaizer Chiefs), Siphiwe Tshabalala (Kaizer Chiefs), Thanduyise Khuboni (Golden Arrows), Steven Pienaar (Everton), MacBeth Sibaya (Rubin Kazany)
Csatárok: Benni McCarthy (West Ham), Katlego Mphela (Mamelodi Sundowns), Siyabonga Nomvethe (Moroka Swallows), Bernard Parker (FC Twente)

Mexikó

Tán a Franciákkal a két legesélyesebb csapat a továbbjutásra ebből a csoportból, nem árt figyelnie Javier Aguirre tanítványainak, hisz a felkészülési meccseken nem jött minden össze nekik.

Érdekes egy csapat a mexikói, hisz, ugyan majdnem minden világbajnokságon részt vettek már, de számottevő eredményt nem sikerült elérniük, legjobb eredményük két negyeddöntő, amit egyébként mindkétszer a hazai világbajnokságon sikerült elérniük (érdekesség, hogy ezt a tornát is beleszámolva ez az egyetlen csoport a világbajnokságon, ahol mind a négy résztvevő rendezett már vb-t). Dél-Afrikában jó esélyük lehet elérni ezt, hiszen viszonylag könnyű csoportba kerültek, így ha elérik a nyolcaddönőt, már "csak" meg kell nyerni azt és benn is vannak megint. Más kérdés, a felkészülési meccseken nem mutatták meg a méregfogukat, vagy legalábbis a riválisok jól kivették azt. Kérdés, mire jutnak majd a tornán, vagy inkább meddig. Ha annak idején otthon sem tudtak kiugró eredményt elérni, most miért tudnának? Majd meglátjuk.

Akik pályára léphetnek
Kapusok: Guillermo Ochoa (América), Luis Michel (Chivas), Óscar Pérez (Jaguares)
Hátvédek: Rafael Márquez (Barcelona), Carlos Salcido (PSV), Francisco Rodríguez (PSV), Héctor Moreno (AZ Alkmaar), Ricardo Osorio (VfB Stuttgart), Efraín Juárez (UNAM Pumas), Paul Aguilar (Pachuca), Jonny Magallón (Chivas), Juan Carlos Valenzuela (América), Jorge Torres (Atlas)
Középpályások: Andrés Guardado (Deportivo La Coruna), Jonathan dos Santos (Barcelona), Gerardo Torrado (Cruz Azul), Israel Castro (UNAM Pumas), Pablo Barrera (UNAM Pumas), Adrián Aldrete (Morelia)
Csatárok: Carlos Vela (Arsenal), Giovani dos Santos (Galatasaray), Guillermo Franco (West Ham), Alberto Medina (Chivas), Adolfo Bautista (Chivas), Cuauhtémoc Blanco (Veracruz), Javier Hernández (Chivas)

Uruguay

Ez az Uruguayi válogatott fél-évszázada az egyik legnagyobb esélyes volt minden tornán, amin elindult, ma már országos fieszta kezdődött, amikor a Costa Rica elleni pótselejtezőn kiharcolták a vb-részvételt a 4 évvel korábbi csalódás után.

Érdekes, Uruguay pont ugyanolyan mint a Magyar-válogatott. Hatalmas múltal rendelkeznek, a labdarúgó világbajnokságok elképzelhetetlenek voltak nélkülük, ma pedig az ország ünnepel, ha kijut egy tornára. Az első torna házigazdája utoljára 2002-ben járt világbajnokságon, a 2006-osról lemaradtak, miután az Ausztrália elleni pótselejtezőn büntetőkkel alulmaradtak. Most sokáig úgy tűnt, nem kell pótselejtezőt játszaniuk, ám a végén magára találó Argentín-válogatott megelőzte őket, így nekik kellett pótselejtezőt játszaniuk. Ezúttal Costa Rica volt az ellenfél, ám most továbbjutottak az uruk. A világbajnokságon előnyük lehet, hogy a csatársorban olyan nevek szerepelnek, mint az előző évi spanyol gólkirály, Diego Forlán, vagy az ez évi holland gólkirály, Luis Suárez. Ő mögöttük viszont nagy a szakadék, nincs másik nagy név a csapatban. Kérdés, mire viszik. Az rendben van, hogy tovább akarnak jutni a csoportból, de a sikerre éhes Mexikó, a házigazda Dél-Afrika és a mindenkire veszélyes Franciaország ellen nehéz lesz. Ám ez a világbajnokság, lehet, hogy díszmenetben csomagolják be az ellenfeleiket, ám az is megtörténhet, hogy Pretoriában Dél-Afrika szétszedi a "kék égboltot". Talán. Érdekes egyébként, hogy az Uruguay-Dél-Afrika pretoriai találkozón az első és ezidáig utolsó házigazda fog találkozni.

Akik pályára léphetnek
Kapusok: Fernando Muslera (Lazio), Juan Castillo (Deportivo Cali), Martín Silva (Defensor Sporting)
Hátvédek: Diego Lugano (Fenerbahce), Diego Godín (Villarreal), Andres Scotti (Colo-Colo), Jorge Fucile (Porto), Martín Cáceres (Juventus), Mauricio Victorino (Universidad de Chile), Maximiliano Pereira (Benfica)
Középpályások: Walter Gargano (Napoli), Egidio Arevalo Ríos (Penarol), Sebastian Egurén (AIK Stockholm), Diego Pérez (Monaco), Álvaro Pereira (Porto), Álvaro Fernández (Universidad de Chile), Jorge Rodríguez (River Plate), Álvaro González (Nacional), Ignacio González (Valencia), Nicolás Lodeiro (Ajax)
Csatárok: Luis Suárez (Ajax), Diego Forlán (Atletico Madrid), Sebastian Abreu (Botafogo), Edinson Cavani (Palermo), Jorge Martínez (Catania) Sebastian Fernández (Banfield)

 

Franciaország

 

4 éve pont így érkeztek Németországba, mint most: nem a legnagyobb, de esélyes a végső győzelemre. Ahhoz, hogy tényleg esélyesek legyenek, tovább kell jutniuk egy esélyesnek nem túl kemény csoportból a "Les Bleus" tagjainak.

Ez a Francia-válogatott ma már finoman szólva sem világverő, nem úgy, mint a Zidane-érában. Akkor az első vb-n, a hazai rendezésű tornán diadalmasan besöpörték a végső győzelmet, a döntőben a Brazilokat lemosva 3-0-ra. Négy évvel később magasan a legjobbaknak tartották őket, immár egy EB-győzelemmel többel. Akkor az ottani meglepetés csapat, Szenegál (0-1), a most is csoport társ Uruguay (0-0) és a dán (0-2) csapat ellen csúnyán megégett. A Dél-Afrikai vb-re utazó keretbe nem kapott helyet az arsenalos Nasri, a veterán Vieira, azonban a legnagyobb hiányzó aligha nem a Real Madrid csatára, Karim Benzema. Az ő kihagyása valószínűleg a tavaszi sérülése miatt van, amiért sokat nem játszhatott. Ellenben már április végére felépült, de helyette tapasztalatlan (persze nem Anelka, vagy Henry), klubjukban nem rendszeresen játszó csatárok kerültek.

Akik pályára léphetnek
Kapusok: Hugo Lloris (Lyon), Steve Mandanda (Marseille), Cédric Carrasso (Bordeaux), Mickaël Landreau (Lille).
Hátvédek: Bacary Sagna (Arsenal), Eric Abidal (Barcelona), William Gallas (Arsenal), Patrice Evra (Manchester United), Rod Fanni (Rennes), Adil Rami (Lille), Sébastien Squillaci (Sevilla), Gaël Clichy (Arsenal), Marc Planus (Bordeaux), Anthony Reveillère (Lyon).
Középpályások: Jérémy Toulalan (Lyon), Lassana Diarra (Real Madrid), Alou Diarra (Bordeaux), Yoann Gourcuff (Bordeaux), Abou Diaby (Arsenal), Yann M'Vila (Rennes), Florent Malouda (Chelsea), Franck Ribéry (Bayern München)
Csatárok: Sidney Govou (Lyon), Thierry Henry (Barcelona), Nicolas Anelka (Chelsea), Djibril Cissé (Panathinaikosz), André-Pierre Gignac (Toulouse), Mathieu Valbuena (Marseille), Hatem Ben Arfa (Marseille), Jimmy Briand (Rennes).

Ribery lehet Zidane utódja?



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 3
Heti: 13
Havi: 18
Össz.: 6 748

Látogatottság növelés
Oldal: A csoport
Foci VB 2010 Dél-Afrika - © 2008 - 2024 - focivbdelafrika.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »